A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Presenta Nova. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Presenta Nova. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. április 4., csütörtök

Szemüvegtároló eszközök és azok költségei

Egy optikai üzlet berendezésének meghatározó elemei a szemüvegkeretek elhelyezésére szolgáló eszközök. Ezek segítségével ugyanis nemcsak tároljuk, hanem bemutatjuk, illetve védjük is a kereteket. 

Az alábbi táblázat a tároló képesség, a láttatás, a védelem hármas szempontrendszere alapján mutatja be azok költségigényét.

Függőleges szemüvegállványok 
A táblázatban szereplő Presenta Nova Roto Revolution termékei valósággal „eladják” a szemüvegkereteket. Létezik zárható, illetve nyitott változat is a 6-24 férőhelyes állványokból. Számos kiegészítőn kívül kombinálhatók forgató (Multi Look System), illetve távkapcsolós központi zárral is (Smart Remote Control).



Vízszintes szemüvegállványok 
A kedvező árú Presenta Nova Clear Look állványain az egymás mellé helyezett kereteket csak úgy tudjuk megvédeni, ha vitrinbe építjük őket. A sokféle kiegészítő saját LED világítást is tartalmaz. Vízszintes vonalvezetésénél fogva jól tágítja a teret a szűk üzletekben.

2012. március 20., kedd

Mi a különbség két szemüvegállvány között?


Hasonlítson össze két szemüvegállványt egy-egy rövid videón:
  • A „hagyományos” állvány, noha vadonatúj
  • A tartóhuzalok görbék, egy azonnal le is tört! (nyilvánvaló hegesztési hiba)
  • Krómozásuk hiányos,
  • A gyártó nem hajlandó a felelősségét elismerni!
  • Csak egy-két méretben gyártják,
  • Lapátnyél vastagságú oszlop,
  • A zár úgy működik, mint egy Kalasnyikov, nyitáskor a szemüvegek leesnek



A Presenta Nova Roto Revolution szemüvegállvány rendkívül kifinomult:
  • Zárszerkezetének működését a videó egyértelműen mutatja.
  • 24-féle méretben kapható
  • A szemüvegkerettel érintkező fém alkatrészek átlátszó szilikongumi bevonatot kapnak a véletlen karcolódások megelőzésére.




Slusszpoén:

MINDKETTŐ UGYANANNYIBA KERÜL!

DE MIÉRT??

A 2012. március 24-i Látszerész Napon csak a Presenta Nova állványokat mutatjuk be!

2011. november 18., péntek

A Praktikum és a letisztult stílus találkozása

Ha arra keres megoldást, hogyan lehet hatékony, esztétikus és költséghatékony üzletberendezést kialakítani úgy, hogy a műhely és a vizsgáló is elférjen benne, akkor figyelmébe ajánlom ezt a balassagyarmati üzletet.


A megrendelő elvárásai:
  • 47 m²-en egy légtérben kellett elhelyezni az eladóteret, vizsgálót, műhelyt, gyorsműhelyt és a konzultációs asztalt,
  • Kb. 400 db keret zárt tárolása (fiókban),
  • A lehető legtöbb (kb. 400 db) szemüvegkeret kihelyezése, láttatása,
  • Barátságos megjelenés és design, költséghatékony módon.


Eredeti alaprajz

2011. október 13., csütörtök

Presenta Nova - Asztali szemüvegállványok

A PRAKTIKUM bemutatja...(8)

A PRAKTIKUM BÚTOR bemutatja az optikus üzletberendezéseiben beépített különleges szemüvegállványait.



 
Igényes kivitel
  • Elegáns dizájn
  • Mindegyik változat kulccsal zárható
  • Stabil kialakítás
  • Az ügyfél közvetlen közelében helyezhető el
  • Eloxált alumínium, rozsdamentes acél és plexi kombinációi


Többkeretes állványok
  • Elegáns dizájn
  • Roto Revolution szemüvegállványokkal
  • Mindegyik változat kulccsal zárható
  • Stabil kialakítás
  • 6-8-12-18-32 szemüvegkeret számára
  • Eloxált alumínium, rozsdamentes acél és plexi kombinációi






Szóló állványok
  • Egy-egy darab szemüvegkeret számára
  • Rozsdamentes acél kivitel
  • Kirakatban is elhelyezhető








A szerelvényeket importálja, az Ön igényeinek megfelelően egyedileg megtervezett optikai üzletberendezéseibe beépíti: 
PRAKTIKUM - Vincze Attila, mobil: +36 30 919 0565
http://praktikumbutor.hu/ 

Nagyobb fotókért KLIKK a képekre!

2011. október 5., szerda

Presenta Nova - Szabadon álló szemüvegállványok

A PRAKTIKUM bemutatja...(7)

A PRAKTIKUM BÚTOR bemutatja az optikus üzletberendezéseiben beépített különleges szemüvegállványait.


Igényes kivitel
  • Elegáns dizájn
  • Szezonális termékek kihelyezésére
  • Kis alapterületen nagy mennyiségű keret helyezhető el
  • Mindegyik változat kulccsal zárható
  • Stabil kialakítás
  • Könnyen áthelyezhető
  • Eloxált alumínium, rozsdamentes acél és plexi kombinációi 

  
Hengeres állvány
  • Eloxált alumínium felépítmény
  • Alsó tároló konténer a szemüvegtokok számára
  • 90-108 db szemüvegkeret helyezhető el
  • Roto Kinematic rendszerrel kombinálható
  • Logózható





Lap állvány
  • Akril tartópanel
  • 72-108 db szemüvegkeret helyezhető el
  • Roto Kinematic rendszerrel kombinálható
  • Logózható

A szerelvényeket importálja, az Ön igényeinek megfelelően egyedileg megtervezett optikai üzletberendezéseibe beépíti: 
PRAKTIKUM - Vincze Attila, mobil: +36 30 919 0565       
http://praktikumbutor.hu/ 

Nagyobb fotókért KLIKK a képekre!

2011. szeptember 1., csütörtök

Presenta Nova - kirakati szemüvegállványok

A PRAKTIKUM bemutatja...(5)

A PRAKTIKUM BÚTOR bemutatja az optikus üzletberendezéseiben beépített különleges szemüvegállványait.


Igényes kivitel
  • Elegáns, könnyed dizájn
  • Nem sötétítik le az üzlet belső terét
  • Nem akadályozza a belátást
  • Flexibilis kialakítás
  • Eloxált alumínium, rozsdamentes acél, plexi, vagy üveg kombinációi 

Kirakati polcrendszer
  • Eloxált alumínium keret
  • Üveg (víztiszta, matt), vagy plexi polcokkal
  • Tetszőlegesen állítható polctávolságok
  • Egymás mellé sorolhatók

2011. augusztus 21., vasárnap

Presenta Nova - Pin (különálló) szemüvegállvány

A PRAKTIKUM bemutatja...(3)

A PRAKTIKUM BÚTOR bemutatja az optikus üzletberendezéseiben beépített különleges szemüvegállványait.

Igényes kivitel
  • Elegáns
  • Panelre szerelhető
  • Eloxált alumínium rudak
  • Nagy mennyiség kihelyezésére 

  



Multi Pin rendszer
  • Hátsó függesztett tartópálcák
  • Nem tereli el a figyelmet a keretről

2011. augusztus 9., kedd

Presenta Nova - Clear Look (horizontális) szemüvegállvány

A PRAKTIKUM bemutatja...(2)

A PRAKTIKUM BÚTOR bemutatja az optikus üzletberendezéseiben beépített különleges szemüvegállványait. 

Igényes kivitel
  • Elegáns
  • Vízszintes (teret tágító) dizájn
  • Panelre, bútorra is szerelhető

  • Eloxált alumínium rudak
  • Színes szilikongumi védőcsíkok
  • Átlátszó tartók

Exkluzív világítás
  • Az alumínium rúdba épített LED világítás
  • Hátfal panelről visszaverődő fény
  • Könnyű szerelhetőség
















Kiegészítők
  • Toktartó
  • Felirattartó
  • Tükörtartó
  • Polc


A szerelvényeket importálja, az Ön igényeinek megfelelően egyedileg megtervezett optikai üzletberendezéseibe beépíti: 
PRAKTIKUM - Vincze Attila, mobil: +36 30 919 0565 
http://praktikumbutor.hu/ 

Nagyobb fotókért KLIKK a képekre!


2011. július 29., péntek

Presenta Nova - Roto Revolution szemüvegállvány

A PRAKTIKUM bemutatja...(1)

A PRAKTIKUM BÚTOR bemutatja az optikus üzletberendezéseiben beépített különleges szemüvegállványait. 

Igényes kivitel
  • Elegáns dizájn
  • Kétféle kivitel
  • Nagy méretválaszték (60-200 cm hossz 6-20 db keret számára)
  • Eloxált alumínium és rozsdamentes acél kombinációja
  • Rendkívül tartós

RR Roto Revolution rendszer
  • A finoman ráforduló zárnyelv „lágyan öleli át” a keretet
  • A keret ki- és behelyezésénél nagy mozgástér
  • Kíméli a keretet, nincs karcolódás
  • Biztonságos és finom zárás
  • Rendkívül esztétikus megjelenés

2011. május 4., szerda

Lecserélném az üzletberendezésemet (2)

Praktikus Tanácsok 2011/8.

Gyakorlati megfontolások
Ha valóban azt szeretnénk, hogy vevőnk törzsvásárló legyen, a kedvében kell járnunk:
  • A kiszolgálás a (szakszerűség mellett) legyen gyors. Ehhez az (is) szükséges, hogy amit csak lehet, a munkatárs keze ügyébe kell rakni, de jól áttekinthető és esztétikus módon elhelyezve.
  • Csökkenteni kell a sorban állást, de úgy, hogy a vevő ne érezzen valamiféle „futószalagszerűséget”. Tehát az eladó számára a gyors munkavégzés lehetőségét, míg a vásárlónak a kényeztetés érzetét kell megteremteni.
  • A lehetőségekhez mérten a legtöbb helyet biztosítsuk ügyfelünknek. Szeretném emlékeztetni, milyen sokszor előfordul, hogy az ügyfél nem egyedül, hanem kísérővel érkezik szemüveget csináltatni. Amikor Ön (nagyon helyesen) leülteti ügyfelét, hogy kényelmesen tudjon válogatni a keretek között, a kísérőnek (akinek a véleményére ügyfelünk bizonyára sokat ad, hiszen azért hozta magával) is tud ülőhelyet kínálni?
  • Több időt is kell tudnunk szakítani vásárlónkra. Ezt az időt azonban csak a fölösleges tevékenységektől tudjuk elvonni: rakosgatástól, rendezgetéstől, keresgéléstől. Ezért lényeges a hatékony üzletkialakítás.
  • Tudvalévő, hogy a legtöbb optika helyhiányban szenved. Éppen ezért az üzlet berendezésének helytakarékosnak is kell lennie. No, mármost ezt összehangolni az előbb emlegetett „több helyet az ügyfélnek” elvével nem egyszerű feladat. Alighanem szakember kell hozzá!
  • Arra a legritkább esetben van lehetőség, hogy egy-két évenként lecseréljük az üzlet bútorzatát. Ezért viszonylag hosszú távon kell gondolkodni. Miben testesül meg ez a gondolkodás?

2011. március 27., vasárnap

13 szempont...

13 szempont, amit mérlegelnie kell,
mielőtt optikai üzletét korszerűsítené

Optikájának berendezése költséges dolog.
Annak megvalósítása kényelmetlenségekkel jár.
A tervező, illetve kivitelező kilétéről nehéz döntéseket kell hoznia.

Ebben szeretnék Önnek segíteni.

Mielőtt e kérdésekben döntene, tegye fel magának az alábbi 13 kérdést: 

2011. március 5., szombat

Lecserélném az üzletberendezésemet (1)

Praktikus Tanácsok 2011/4.

Elmondok egy nagyon tanulságos történetet Dávidról és Góliátról: Felkértek bennünket egy megyeszékhelyen egy icipici optikai üzlet átalakítására, berendezésének tervezésére és kivitelezésére. Az üzlet egy olyan belvárosi épület hátsó traktusában van, ahol az utcai fronton már volt egy kitűnő adottságú, nagy optikai üzlet, hatalmas portállal. Ők ketten akkor már régóta vívták saját konkurencia harcukat: hátul a kicsi, egy nagyon racionálisan gondolkodó tulajdonossal, aki tudja, mit csinál, valamint elöl a nagy és tekintélyt parancsoló kitűnő lehetőségekkel. Nos, a kicsi hátsó üzletben, hosszú és gondos tervezési munka árán, megtörtént az átalakítás, majd nem sokkal az átadás után a nagy optika feladta a küzdelmet, bezárt. A történet tanulságát a következőkben foglalom össze:

Ha az üzletében
  • a berendezéshez képes nagy a forgalom,
  • a termékpalettát bővíteni muszáj,
  • a nagy választék miatt túlterhelt, bazári jellegű az üzlet,
  • arculatváltásra van szükség,
  • új technológiát kíván bevezetni,
  • egyszerűen divatjamúlt,
  • épületkorszerűsítésre van szükség,
felmerül az üzletberendezés cseréjének gondolata.
A teljes tartalom (szöveg, grafika, fotó stb.) szerzői jogvédelem alatt áll. Tilos a szerző előzetes írásos engedélye nélkül (még részleteiben is) bármilyen módon közzétenni, sokszorosítani, forgalomba hozni!
www.praktikumbutor.hu